Főlényes mislenyi győzelem
Kozármisleny – Budaörs 4-0 (1-0)
Misleny: Győzelem a cél
Szombaton 13.00-kor, ebéd utáni labdarúgó mérkőzésre várjuk a szurkolókat, az NB II 14. fordulójában a Kozármisleny a Budaörs együttesét látja vendégül.
Regedei: Elkaptuk a fonalat
Térdműtétjét követően először szerzett gólt Budaörsön Regedei Csaba. A PMFC csapatkapitány-helyettese úgy érzi, az együttes végre elkapta a fonalat. A következő három mérkőzésen a hazai pálya előnyét kihasználva a jó forma megőrzése a cél.
Edzői értékelések a Budaörs-PMFC mérkőzés után
A PMFC győzelme teljesen megérdemelt - ebben mind Lucsányszky Tamás, mind Mészáros Ferenc egyetértett a Budaörs-PMFC mérkőzést követően. A találkozót magabiztos játékkal 4:0-ra nyerték a piros-feketék.
Felszabadult hangulat
Egy parádés, 5-0-s idegenbeli győzelem után ismét vendégként kell begyűjtenie a három pontot a PMFC NB II-es labdarúgócsapatának. Ezúttal Budaörsre szólítja a sorsolás Mészáros Ferenc tanítványait, akik egy újabb győzelemmel lehetnek csak továbbra is versenyben a feljutásért.
Időpont módosítások - FRISSITVE
Szurkolóink kezdeményezték klubunknál, hogy a hazai mérkőzések korábban kezdődjenek. Az MLSZ három mérkőzés módosítási kérelmünket már el is bírált:
Visszapillantó a Budaörs meccsre
PMFC – Budaörs 0-0
Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 22. forduló, Újmecsekalja, 800 néző. V.: Pánczél K. (Kepe A., Kulman T.).
PMFC: Hegedüs L. - Nagy J., Stark, Sütő, Szamosi – Berdó, Pintér, Cseri (Fónai, 55. p.) - Lovrencsics, Szabó B., (Horváth Zs., 62. p.), Wittrédi (Kvekveskiri, 76. p.). Vezetőedző: Várhidi Péter.
