PMFC - Kozármisleny játékosáramlás
A PMFC és a Kozármisleny megállapodása alapján négy játékosunk Kozármislenyben folytatja pályafutását. Godslove, Ato és Eszlátyi István a múlt hét óta már Kozármislenyben készül, Sólyom Csaba ma csatlakozik Márton Gábor együtteséhez. A játékosok 1 évre, kölcsönbe kerülnek a másodosztályú csapathoz.
Magyabiztos siker az osztályozón
Továbbra is bevehetetlen Dibusz Dénes kapuja: a PMFC ifjú hálóőre ezúttal az U19-es együttes kapuját óvta meg a góltól. Elől ugyanakkor eredményesen játszottak a piros-feketék, így magabiztos előnnyel várhatják a Pénzügyőr elleni, szombati, fővárosi visszavágót. Eszlátyi István két gólt szerzett.
Eszlátyi István kikerült a felnőtt keretből
Kikerült a PMFC felnőtt keretéből Eszlátyi István. A fiatal játékos kirívóan sportszerűtlenül viselkedett a Videoton II. elleni mérkőzést követően. Vasárnap hajnalig dorbézolt egy szórakozóhelyen, pedig másnap az U19-es együttesben kellett pályára lépnie. A játékos ugyan szerepelt is az utánpótlás csapatban, azonban teljesítménye felejhető volt. A sportszerűtlen magatartása miatt Mészáros Ferenc vezetőedző kitette a keretből a fiatal játékost, aki az U19-es együttessel edz a továbbiakban.
Eszlátyi: "Ha lehetőséget kapok, igyekszem élni vele"
Élete első pécsi NB II-es gólját rúgta az FTC II. elleni mérkőzésen Eszlátyi István. A csereként beállt fiatal tehetség szabadrúgásból lőtt a Fradi tarcsi kapujának jobb felső sarkába. A játékos a pmfc.hu-nak elmondta, mikor beállt, azt kérték tőle, rúgjon gólt, és örül, hogy ezt sikerült teljesítenie.
Kis László bízik a saját nevelésben - bama.hu
Elégedett a pécsi utánpótlásból felkerülő játékosokkal Kis László. Az NB II-s gárda vezetőedzője szerint Zamostny Balázs, Eszlátyi István és Zsdrál Miroszláv egyaránt nagyon tehetséges labdarúgó, akik már ebben a szezonban szóhoz jutnak a felnőtt csapatnál.
Eszlátyi István: Pécsett gólvágó – a válogatottban hátvéd
Két Eb-selejtező mérkőzést is játszott a héten a magyar U19-es labdarúgó-válogatott. A görögök (tőlük 1-0-ás vereséget szenvedtünk) majd a románok (őket 3-0-ra legyőztük) ellen egyaránt pályára léphetett a PMFC fiatal tehetsége, Eszlátyi István is. Akinek a szereplésével kapcsolatban egyetlen érdekességre figyelhetünk föl: a PMFC-ben csatárt (ráadásul gólokat lövő csatárt) játszó futballistát Szapor Gábor mindkétszer balhátvédként küldte pályára. Az alábbiakban a győztes meccsről, majd e furcsának tűnő helyzetről faggattuk röviden.
Eszlátyit le- és be- is cserélték az U19-es válogatottban
A három, még hátralévő U21-es Eb-selejtező előtt álló olimpiai válogatott és a május 3. és 8. között Tatabányán és Telkiben megrendezésre kerülő Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es együttes kedden összemérte tudását az MLSZ telki edzőcentrumában. A meccs - amely nem két félidőből, hanem három harmincperces harmadból állt - 2-2-es döntetlennel zárult, az U21-esek góljait Kovács Dániel és Lencse László, a fiatalabbak találatait pedig Tischler Patrik és Balajti Ádám szerezte. Utóbbi együttesben – ezúttal egyedüli pécsiként – pályára lépett Eszlátyi István is.
Két fiú, egy lány az U19-es válogatottal Telkiben
A napokban három PMFC-játékos is meghívót kapott a szövetségtől a soros Eb-elitkör-meccsekre készülő korosztályos válogatottakba. A férficsapatból az egykor Pécsett is edzősködő Szapor Gábor által dirigált U19-es kerettel készülhet Telkiben Eszlátyi István és Zsdrál Miroszláv a májusi összecsapásokra.
