Hónapok óta ezt várták a csapatok
Az MLSZ elnökség döntött az amatőr bajnokságok versenydíjainak egységesítéséről, és a csapatok által fizetendő díjak csökkentéséről. Az MLSZ a döntéssel a versenydíjak jelentős részét magára vállalja, ezáltal a csapatok terhei 80-90 százalékkal kisebbek lesznek a tavalyiaknál. Igaz volt olyan elnökségi tag, aki már júliusban kijelentette semmit ne fizessenek a csapatok a Szövetségnek, igaz ő már felvette a szövetségi ellenőri díjait azóta.
Nagy Erik újra válogatott
NB II-es csapatunk fiatal tehetsége ismét meghívót kapott az 1994-es születésűek alkotta U18-as magyar válogatottba.
Rendőrség előtt a PMFC bundaügye
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az október 5-ei Siófok-Pécsi MFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.
Jövő héten tárgyalják a PMFC bundaügyét
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta: A FEB a jövő héten tárgyalja az október 5-i Siófok – Pécs Ligakupa-mérkőzés eredmény befolyásolási kísérletével kapcsolatos ügyeket.
Gyászszünet tartása
A Magyar Labdarúgó Szövetség valamennyi hétvégi mérkőzésen gyászszünet tartását rendelte el, Szojka Ferenc emlékére. Az alábbi szöveget a versenyigazgatóság kiküldte a csapatok részére, hogy bemondhassák az emlékperc alatt.
Losonczy, Dobány, Lengyel nem - Bogyay IGEN
Dobány Lajosnál, Losonczy Lászlónál összeférhetetlen volt az, hogy klubnál főállású alkalmazottként dolgozzon, míg Lengyel Ferencnél az volt összeférhetetlen, hogy edzőként dolgozott egy csapatnál. Bogyay Zoltánnál azonban szemet hunytak minden felett. A főállású kapusedző délelőttönként az NB. I-es csapatnál, délutánonként utánpótlás edző, a Pogány igazolt kapusa. És mindemellett még főállású igazgatónak is mondja magát napi néhány órában.
A szurkoló nem bűnöző!
Szeptember 1-jén életbe lépett a sporthuliganizmus elleni törvénycsomag-módosítás, amelynek néhány pontja indulatokat váltott ki egyes szurkolói csoportokból. Ennek oka sok félreértés, amelyeket nem árt tisztázni.
Több mint 800 kérelem érkezett be
Az öt kiemelt látványcsapatsportág egyesületei 10-15 milliárd forint közötti igényt nyújtottak be a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásokra - jelentette ki Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.
Mlsz.hu - öt forduló után 0 pontos a Misleny
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalát böngészve sok hiányosságot tapasztalhatunk. Gyorsan észre lehet venni, hogy az NB. II-es bajnokságokkal sem foglalkoznak, az utánpótlásról már ne is beszéljünk. 5 forduló után még a tabellát sem frissítették, így fordulhat elő, hogy mindenki 0 pontos, az eredményekről ne is beszéljünk... Kár érte.
Jópofa baki – 101 évre tervez az MLSZ egy szezont
Csütörtök este lejárt a határideje a társasági adókedvezmény kérelmek beküldésének. Az MLSZ.hu lelkes munkatársai már frissítették a weboldalt, de nem vették észre, hogy 2011/2112-es évadot írtak. Nem is akarunk belegondolni, hogy mi lenne, ha 101 évig zajlana a jelenlegi bajnokság.
