Tévében a bólyiak, edzőváltás történt a PVSK-nál
Szugfill Róbert, a megyei I-ben második helyen álló labdarúgócsapat edzője örömmel újságolta, hogy tv-meccset játszanak április 10-én 15.30-kor, amikor is a Szabad Föld Kupa utódjában, a Sport M-kupában a döntőbe jutásért a Zalaegerszegi Kentaurral mérkőznek meg. Ez lesz a Videoton – MTK Magyar Kupa-elődöntő székesfehérvári visszavágójának előmeccse, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
Edzőváltás a PVSK-nál
Váltás történt a PVSK megyei I-es felnőtt labdarúgócsapata kispadján, a korábban az NB III-as Szentlőrincnél is ténykedő Kovács Imrét a vasutasoknál elődje, Bolboaca Augustin követte.
Kiesett a PVSK a Magyar Kupából
Folytatódik a Magyar Kupa
Sorsoltak a Kupában
A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását. Ebben a körben már a másodosztályú csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe.
Magyar Kupa eredmények
Magyar Kupa mérkőzések
Hétvégén Magyar Kupa
Vasárnap kezdődik a megyei csapatok számára a fociszezon, igaz most még csak a Magyar Kupa következik:
Erős ellenfél ellen edződött a PVSK
Második edzőmeccsét is lejátszotta szombat délelőtt a PVSK, az ellenfél ezúttal az NB III-ban 2. helyet szerzett Szentlőrinc volt. Az első félidőben már 3-0-ra vezettek a vendégek. A második félidőben Erdős Z. góljával szépített a PVSK, de végül 5-1-re nyertek a magasabb osztályban szereplő.a helyzeteiket jól kihasználó Szentlőrinciek.
Kovács Imre lett a Pécsi VSK focistáinak edzője
A PVSK megyei I-es labdarúgócsapatánál bejelentették, hogy az őszi idényben új vezetőedzőt alkalmaznak.
