Kozármisleny: Irány Tatabánya
Az NB II 23. fordulójában, szombaton 16.30-kor Tatabányán a Grosics Gyula stadionban lépnek pályára labdarúgóink. A házigazdák jelenleg a bajnoki táblázat 3. helyén állnak csupán jobb gólarányukkal előzik meg a Kozármisleny együttesét. Emeljük ki, hogy jelenleg, ugyanis egy határozat jogerőre emelkedését követően 2 büntetőpontot le fognak vonni a Tatabányától mivel jogosulatlanul lépett pályára csapatukban még a 16. fordulóban Milanovic.
Misleny: Behúzva a Tatabánya is
Misleny: Rangadó hétvégén
Gyánó Szabolcs élvezi, hogy bíznak benne
Kiváló formában van Gyánó Szabolcs. A pécsiek rutinos középcsatára három forduló alatt négy gólt jegyzett tavasszal, pedig szinte az idény első percében megsérült. A gólérzékeny támadó élvezi a bizalmat, és szerinte éppen ez az, ami jó formában tartja. Tatabányán két gól, ami a csapat győzelméhez kellett, egy hajszálpontos és pontot érő fejes a hazai, Kozármisleny elleni baranyai rangadón és egy újabb, az együttest megnyugtató bólintás az Üllői úton – ez Gyánó Szabolcs mérlege a tavaszi szezon első három mérkőzésén. A támadó nagy hatékonysággal használja ki helyzeteit, és maga is érzi, hogy hétről hétre jó formában játszik.
Megerősítheti a csapatot a tatabányai diadal
Megerősíti a csapatot a tatabányai győzelem - így vélekedett a tavaszi nyitófordulóban elért győzelemről Gyánó Szabolcs, akit azért kellett a szünetben lecserélni, mert kisebb bokasérülést szenvedett. Dibusz Dénes (képünkön) szerint Kvekveskiri kiállítása után lett nehéz a mérkőzés, amelyen harcos erényeket csillogtatva gyűjtötte be a három pontot a piros-fekete alakulat.
Tatán készült a rajtra a PMFC
Már pénteken elutazott a Tatabánya elleni mérkőzésre a PMFC labdarúgócsapata. A csapat a tatai edzőtáborban töltötte az éjszakát, ma délelőtt pedig egy könnyű, átmozgató edzést vezényel a játékosoknak Kiss László szakmai igazgató. A piros-feketék szombaton délután 14:30-kor lépnek pályára az Enternet-FC Tatabánya vendégeként.
Chilei spori fújja a Tatabánya-meccset
Chilei játékvezető dirigálja a szombaton 14:30-kor kezdődő Tatabánya-PMFC mérkőzést. Az NB II. Nyugati csoportjának rangadóját Alvaro Garcia vezeti. A dél-amerikai sípmester rutinos játékvezetőnek számít.
Kiss László szerint 200 százalékon teszi oda magát a csapat Tatabányán
Minden munkát elvégeztünk ahhoz, hogy nyugodtan várjuk a bajnokság tavaszi folytatását, és megnyerjük a bajnokságot - fogalmazta meg a csapat szokásos, pénteki sajtótájékoztatóján Kiss László. A PMFC szakmai igazgatója hozzátette, ehhez minden mérkőzésen, így a Tatabánya elldeni idegenbeli fellépésen is győzelemre játszik a piros-fekete együttes.
Herédi: "Sajnos nem tudok sok mindennek örülni."
Tatabányán játssza első tavaszi bajnoki mérkőzését a PMFC szombaton délután. Az összecsapásról és a felkészülésről kérdeztük Herédi Attilát, a tatabányaiak mesterét.
