PMFC (144)
Egy edző sorsa már csak ilyen. Nemrég még gratuláltak Szabó Zsoltnak a PMFC-nél, hiszen a nyáron az U19-es csapattal feljutott az I. osztályú kiemelt bajnokságba, most pedig öt forduló után megköszönték a munkáját. A helyére Fekete Tivadar került.
Az országos kiemelt bajnokságban szereplő U19-es csapatunk irányítását eddig ellátó Szabó Zsoltnak megköszönte a klub vezetése az eddigi munkáját. Az új edző Fekete Tivadar lett, aki a szintén kiemelt bajnokságban szereplő U15-ös csapat vezetőedzője volt.
Pályára lépek az utánpótlás együttesek is szombaton. Íme az eredmények.
Hétvégi utánpótlás eredmények
A Zalaegerszeg mérkőzés szünetében vehette át az aranyérmet Kulcsár Árpád csapata, akik tavaly megnyerték az U.17-es bajnokságot NB. II. Dél-nyugati csoportban. Kuliék 30 mérkőzésen mindössze egyszer kaptak ki, 280 gólt rúgtak és 11 gólt kaptak. Érdekesség, hogy a második helyezett a PMFC „B” csapata lett.
PMFC: Megkezdte a felkészülést a nagykorcsoport!
Írta baranyafoci.huJúlius 11-én délután benépesedett a kovácstelepi sportcentrum. Az egy hónapos szabadság után megkezdte a felkészülést a nagykorcsoport játékosai.
Hetedik alkalommal adott otthont Kaposvár a rangos nemzetközi labdarúgótornának, a Youth Football Festivalnak július 17-23. között. A rendezvényre 9–19 éves korosztályú csapatok érkeztek a világ minden tájáról. A hét folyamán, a mérkőzéseket húsz labdarúgó pályán rendezték meg Kaposváron és környékén. A PMFC szinte mindegyik korosztályban indított csapatot, két gárdának sikerült a végső győzelmet is megszereznie.
Múlt héten a Haladás mérkőzés szünetében osztották ki az érmeket a PMFC U.19-es csapatának, akik kivívták a jogot, hogy idén első osztályban szerepelhessenek. A rájátszás hat mérkőzését is megnyerték, így büszkén került az érmes a srácok és az edzőjük, Szabó Zsolt nyakába.
Ország Gyöngye, Aranya
Bama.hu sporthírei
Pepsifoci hírei
Cimkefelhő
Utolsó hozzászólások
- Gratulálok a mislenyi csapatnak Írta Gratula 2011. december 08. csütörtök, 20:29 Misleny: értékelés
- Tisztelt szerkesztőség! Legyenek szívesek írni minden héten, mert a héten… Írta Jv 2011. december 02. péntek, 18:19 Mi megírtuk, Bogyay teljesítette
- Ne merjen senki szólni! Nekem a havi bruttó 380ezremet meg… Írta Kapusedző 2011. november 23. szerda, 21:09 Ismét tartoznak a játékvezetőknek
- Nem kell foglalkozni vele! Nulla hatalom, nulla szaktudás, csak a… Írta Vitéz Pista 2011. november 07. hétfő, 17:30 Két félbeszakadt mérkőzés
- Szegény Bogyó :) Mennyi feladata van havi 500 ezerét! NApi… Írta Bogyónak 2011. november 06. vasárnap, 19:20 Két félbeszakadt mérkőzés
Kövess minket
Archív bajnokságok
MLSZ hírek
-
Felfüggesztették Andruskó játékjogátAz MLSZ Fegyelmi Bizottságának elnöke Andruskó Attila (Gold-Sport) labdarúgó ellen - labdarúgást érintő vesztegetési ügyben való részvétel alapos gyanúja miatt - fegyelmi eljárás lefolytatását...
-
Wittrédi és Rácz az NB. II-es válogatottbanAz NB II Kelet – Nyugat Válogatott kiválasztójára, majd a döntőre december 5 és 7 között a Telki edzőközpontban kerül sor.
-
Volt pécsi játékos őrizetben?A Nemzeti Sport értesülései szerint a fogadási botrányban eljáró hatóságok ma reggel előállították S. Lászlót, a Vasas futballistáját, míg H. Gábort – akit már korábban is letartóztattak,...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
PMFC hírek
-
Bálint napi munkálatokTáborozik a csapat, csak a szurkolók maradtak itthon. Lelkesen várjuk a csapat helyzetjelentését, az első nap...
-
Komoly beavatkozás vár PinyőreA szokásos orvosi ellenőrzések során, egy terheléses vizsgálat alkalmával kóros szívritmuszavar derült ki csapatunk játékosánál, Pintér Attilánál. Sportkorházi kivizsgálását követően,...
-
Búcsúzik Sólyom, a pécsi ikon!A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC vezetősége szerződést bontott Sólyom Csabával és Egejuru Godslove-val.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
Kozármisleny hírek
-
Gyánó Szabolcs kölcsönbe a Kozármislenyhez kerültA téli átigazolási időszakban több új játékossal bővült a PMFC labdarúgócsapatának kerete, így sejteni lehetett, hogy lesznek olyanok, akik körön kívül kerülnek.
-
Misleny: Vityát leigazoltákAndruskó Attila kiesése után a vezetőség úgy döntött, hogy szerződteti a 24 éves Wittrédi Dávidot, aki a szezon elején még a PMFC első osztályú csapatát erősítette.
-
Vallomást tett AndruskóÉrdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben. A...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8




